Pff neki, ugyan...
Printland, grafika. 1 hónap próbaidő, 1 hónap tanítás aztán minden kiderül.
Első munkanap, bemutatás vagy 8 munkatársnak, Ivett az új grafikusunk (miamanómenőmano), hello-hello, ez itt a te irodád, ezen a 2 gépen kell dolgoznod...
Jah, nem is mondtam, hello szia iMac...
Ennyi lett volna, megyek rajzolok...
Nem tudom, mi van a kezemmel, de tegnap délután óta a jobb folyton zsibbad. Kicsit kezd már nyugtalanítani.
Ültem itt, szerintem épp photoshoppoztam, egyszer csak azt éreztem, mint mikor elfekszed valamid, vagy ráfekszel valamidre, ugyanaz volt az érzés illetve még mindig az.
Először vártam, hogy elmúlik, majd jó hipochonder lévén szívrohamra gyanakodtam, de ugye az a bal. :]
Azóta hol erősebb, hol gyengébb, de nem akar szűnni.
Semmi baj nem lenne vele, ha a bal kezemen lenne, de pechemre a jobbon van. Az egéren kívül mást nem tudok megfogni, amikor tusoltam az előbb még a zuhanyrózsa is kiesett a kezemből.
Persze, túl nagy volt a csend, már rég volt valami bajom...
Hm eseménydús két héten vagyok túl…
Mint már említettem, anyuék nyaralnak 2 hétig és enyém a lakás, autó minden. :] Nagylányosat játszok.
Annyi mindent csináltam, intéztem el, hogy el sem hiszem. Olyan voltam, amilyen eddig még nemigen.
Reggelente edzettem, majd utána beindultam, mint akit felhúztak. Intéztem a bevásárlást, főztem, mosogattam, mostam, teregettem és persze vásároltam , megjutalmaztam magam a kitűnő vizsgámért, Ausztriában bohóckodtam. Találkoztak barátokkal, akik eddig hanyagolva voltak, voltam kertipartyban is meg összedobtunk egy spontán medencés gengülést is fagyizással.
Mai napom meg ennél zsúfoltabb nem is lehetett volna. Reggel edzés, majd a munkaügyiben izzadtam, beugrottam papámhoz a munkahelyére, elmondta milyen büszke rám, hogy ilyen kis(?)unokája van, és örül, hogy mégis úgy gondolom, hogy az élet nem állt meg, majd anyagiakban is kifejezte örömét, hogy menj, lányom jutalmazd magad, megérdemled. Aztán Katival autóztam, délután 5-kor jutott eszembe, hogy ma még nem ettem semmit. Hazajöttem volt 1 órám fürödtem, elmosogattam, majd ismét beindultam.
Találkoztam egy rég nem látott ismerőssel, elmentünk fenekére vertem a pénznek, vettem egy kabit, ami elég extravagáns, meg bevásároltam a hétvégére, majd egy cinemás jegeskávéval feltettem az i-re a pontot. Ezzel zártam a hetet, ugyanis holnap nagytakarítás, anyuék érkeznek én meg megyek az idei legfontosabb versenyemre Veszprémbe, ami az Utánpótlás OB lesz.
Sajnos visszaáll minden a régi kerékvágásba, pedig nagyon élveztem ezt a két hetet, de azért anyu meg a Pöcsös hiányoznak már…
És végül ezzel a bloggal kivánok kalap kakit magunknak, hogy dobjunk nagyot, szálljon a szer.